Julia Quinn - Hogyan fogjunk márkit

"– Sose mi arassuk le a dicsőséget! Sokkal többet tudsz elérni, ha a férfi azt hiszi, hogy ő a legokosabb, legbátrabb, legerősebb a világon."

Julia Quinn a kedvenc történelmi-romantika írónőm, szinte az összes könyvét olvastam, amit pedig még nem, azt azért nem, mert nem volt még rá időm. Az írónő hű maradt önmagához és most is egy nagyszerű regényt írt.

A regény arról szól, hogy Elizabeth szülei meghaltak 5 éve és neki kell eltartania három kisebb testvérét, és hogy ez sikerüljön, társalkodónőként dolgozik Lady Danbury (Agatha néni) szolgálatában. Agatha nénit viszont megzsarolják, ezért unokaöccse, James Sidwell, Riverdale márki segítségét kéri, aki álruhában, mint jószágigazgató fog elhelyezkedni a gazdaságban. Elizabeth-nek szüksége van a pénzre, hisz a testvéreinek enniük kell és öccsét, Lucast Etonba kell küldenie tanulni. Ahhoz hogy ez sikerüljön, férjhez kell mennie egy gazdag emberhez és amikor Lady Danbury könyvtárában rátalál a Hogyan fogjunk márkit című könyvre, megnyílik előtte egy lehetőség.

Először Elizabeth húga, Susan segít neki a könyv alapján, majd James vállalkozik az oktató szerepére, akkor viszont már a könyv nélkül és hőseink egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Egy kicsit fura volt, hogy James amikor rájött, hogy szerelmes Elizabeth-be, akkor nem kezdett el küzdeni ellene, hanem elfogadta. (Ez azért volt meglepő számomra, mert szinte az összes történelmi-romantikában ez van, hogy a férfi szerelmes lesz a nőbe, de mégse akarja azt elfogadni)

Elisabeth egy olyan nő, aki tiszteletre méltó, bátor, kitartó és mindent megtenne a családjáért. Feladta az életét, hogy az öcsének és húgainak jobb életet tudjon biztosítani. Édesapja halálának a körülményeit elhallgatta, megváltoztatta, hogy ne mocskolódjon be és a gyerekek emlékében is tiszta maradjon. Férjhez akar menni, hogy a testvéreinek biztosítani tudja mindazt, amit megérdemelnek. És tényleg hihetetlen, hogy mennyi mindent kibírt és elviselt már élete során, ezért megérdemelte, hogy rátaláljon a boldogság James személyében.

James Sidwell, Riverdale márki jószágigazgatónak adja ki magát nagynénje birtokán, ahol megismerkedik Elisabeth-tel és innentől kezdve megakadályozni sem lehetne, hogy ne az legyen a végzete ami. Mindig őt keresi a tekintete, segíteni akar neki és meg akarja mindentől védeni. Szörnyű múltjában egyetlen fénysugár volt Agatha néni, aki megmentette önző apjától és megtanította szeretni.

Az egy kicsit fura volt nekem, hogy Elisabeth azt megtudta, hogy Agatha nénit zsarolják, és James nyomoz utána, de akkor miért nem lehet bevallani, hogy ki ő valójában? Mármint akkor már tök mindegy volt. Jó lehet, hogy azért nem vallotta be, mert akkor már bizalmas viszonyban voltak Elisabeth-tel, de mivel már tudott a zsarolásról, akkor már szinte kár volt tovább húzni. Bár valószínűleg azért ez a véleményem, mert valahogy nekem kiesett az a rész, amikor Elisabeth megtudta, hogy Agatha nénit zsarolják és már csak azon csodálkoztam, hogy ajánlkozik, segít Jamesnek nyomozni. Akkor egy kicsit összezavarodtam és utána próbáltam attól egy kicsit eltekinteni.

Amikor a végén kiderült a titok, akkor meg úgy éreztem, mintha Elisabeth túl reagálta volna. Igaz, hogy a helyében én is megsértődtem volna, hisz a férfi akibe beleszeretett, becsapta, de azért igazán meghallgathatta volna, hogy mit akar neki mondani James. Nem tudtam James-re haragudni, mert ő is két szék közé esett, ahol vagy a nő mellett dönt, akibe szerelmes vagy aki megmentette az életét. Ezért én teljes mértékben meg tudok bocsátani neki.

A kibékülés pedig még tartogat titkokat, amire bár gondoltam, de elképzelhetetlennek tartottam, bár amikor Agatha néni néha elment szundikálni csak úgy, akkor már sejtettem. Agatha néni pedig egy elbűvölő asszony, akinek modern felfogása van, hatalmas szíve és halálos humora. Én is szeretnék egy ilyen nagynénit.

A borító nagyon tetszik, teljesen modern, mégis magában hordozza a történelmet. Egy kicsit sötét, amitől akár meg is ijedhettem volna, de egyáltalán nem hat félelmetesen, csak úgy, mintha hatalmas titkokat rejtene a sötétség.

A borítón látható nő úgy áll ott, mint aki képes megküzdeni a világ minden bajával, míg a ruhája a 19 század eleji divatot tükrözi, ami eleganciát, kecsességet, törékenységet tükröz.

Nekem kifejezetten tetszik, hogy az írónő neve nagyobb, mint a cím, bár nehezebben olvasható, azért mert túl halvány, de így olyan, mintha kiegyenlítődnének. Talán a tetején lévő szöveg nem kellene, vagy ha igen, akkor csak egy betűtípust használva.

Összességében nagyon tetszett, alig tudtam abbahagyni az olvasást. Elbűvölő szereplők egy nagyszerű történetben.