Mit tegyek, hogy kedvem legyen olvasni?

 "Nem jó könyveket kell terjesztenünk, hanem magát az olvasásnak a szeretetét."

Mit tegyünk, ha sok a kötelező olvasmány, de unalmas és van jobb dolgunk is? Emlékszem, hogy én is nagyon utáltam az összes könyvet, amit muszáj volt elolvasni, főleg általános iskolában. Sokkal jobb volt gimiben kötelezőt olvasni, valószínűleg azért, mert már idősebb voltam.

Általánosban én úgy próbáltam eleget tenni ilyesfajta kötelezettségeimnek, hogy beosztottam, mindennap egy fejezetet olvasok, bár akkor ez nem mindig sikerült. Gimiben annyi szerencsém volt, hogy rájöttem, minden könyv tetszik, amiben van egy kicsi romantika. Ezért gondolom azt, hogy először meg kell találni azt a témát, ami iránt érdeklődsz. Ha a kalandot szereted, akkor a gimis olvasmányok biztos, hogy tetszeni fognak.

De én például nagyon sok könyvnek úgy kezdtem neki, mintha az egy titok lenne, és nekem kellene feltárnom. Kíváncsi voltam, hogy milyen konfliktusba keverednek különböző emberek, és azt hogyan oldják meg. De legfőképpen arra voltam kíváncsi, hogy kire és hogyan talál rá a szerelem.

Viszont például, amikor a Gulliver utazásait olvastam, akkor végig az járt a fejemben, hogy Gulliver mit fog tenni egy olyan társadalomban, ahova ő nem illik be? Miért tesz olyan dolgokat, amik elszakítják az otthonától, családjától? Miért vállalja az ismeretlent a kalandért? És aztán én is teljesen beleéltem magam.

Az olvasás mindenképpen adni fog neked, de ha élvezni akarod az olvasást, hogy ne csak szenvedés legyen, neked is adnod kell. Sokszor előfordult velem, hogy olvastam, de nem tudtam, hogy mit, mert nem figyeltem oda, máshol járt az eszem. Ha egy könyvet veszel a kezedbe, akkor mindenképp add meg neki azt a tiszteletet, hogy egy fél óráig úgy olvasol, hogy odafigyelsz rá, és talán megtörténik az a csoda,hogy elkezd érdekelni, hogy mi történik a szereplőkkel.

Azért gondolom úgy, hogy fel kell fedezned az érdeklődésedet a könyvekben, mert az emberek olyanok, hogy érdekli az, mi van a másikkal, milyen mocskos titka van, és ezeket az élvezeteket ki lehet élni egy könyv olvasásakor.

Ezenkívül fontos az is, hogy a főszereplő helyébe tudd képzelni magadat, és teljesen át tudd élni hősünk kalandjait.

Nem kizáró ok az sem, hogy adj egy esélyt arra, hogy megszeresd azt a regényt. Ne kezdj bele úgy, hogy ez egy újabb unalmas papír halmaz, amivel a tanár akar szívatni. Mert ha tiszta lappal tudsz kezdeni egy regénnyel, akár még élvezheted is. Én így voltam az Aranyvirágcseréppel. Megtetszett a címe, és kíváncsi voltam, hogy mit takar ez a cím.

És ha esetleg ki akarsz lépni a kötelezők zónájából, akkor a szórakoztató irodalom olyan ajtókat fog megnyitni a számodra, amely elvarázsol, megbabonáz. Hisz egy jó regény (legyen az szépirodalom vagy szórakoztató irodalom) egy külön világot teremt a számodra, ahol nyugalomra, békességre, sőt izgalomra és kalandra is lelhetsz.

 "Egy igazi könyvszerető ember nemcsak olvassa a könyvet. Hanem szereti is."

Jókai Mór - A kőszívű ember fiai

Ha valaki meghallja, hogy kötelező olvasmány, akkor legszívesebben a fejét a falba verné. Pedig nem mindegyik olyan „szörnyű”. Sőt a Candide vagy a Gulliver utazásai szerintem sokaknak tetszik. 

Amikor hetedikes voltam, kötelező volt A kőszívű ember fiai és hát, természetesen én is elterveztem, hogy elolvasom, minden nap olvasok  kb. 2-3 fejezetet és akkor nyár végére végzek vele, csak hogy annyira utáltam még a gondolatát is, hogy nem jutottam tovább a 20. oldaltól. Aztán ebben az évben, mikor érettségiztem, tétel volt emelt szinten, és muszáj volt elolvasnom. Viszont nagyon imádtam. Arra még emlékeztem, hogy Baradlay Kazimir meghal, és feleségére egy végrendeletet hagy, meg valami szán és farkasok is rémlett. 

A három testvér, Ödön, Richárd és Jenő közül az utóbbit utáltam a legjobban a regény elején, mert olyan volt, mintha semmit nem csinálna, csak felesleg lenne. Ő volt szerelmes Alfonsine-ba, aki ártani akart a családjának, bár ő erről nem tudott, de elvakultan követte mindenhová és ez egyáltalán nem tetszett. 

Amennyire jelentéktelen szereplőnek gondoltam, annál inkább meglepődtem a végén, mert képes volt megsiratni. A legkisebb fiú, aki félt a háborútól és legszívesebben elmenekült volna, feláldozta magát, hogy bátya megmenekülhessen és boldogan élhessen a feleségével. Jenő az önfeláldozásával megteremtette a mű végén a békét, harmóniát, amire áhítozott.

Ő volt mindenben a kakukktojás. Olyan nőt szeretett, akinek a lelke és szíve is fekete, és ő volt az, akit nem érdekelt a háború, maximum csak annyi, hogy legyen vége és ne essen baja. Mégis ő az, aki feláldozza magát, aki meghal és életében talán egyszer igazán bátran viselkedik. Ezért van az, hogy a mű végére a kedvenc szereplőmmé vált.

Ödön nekem az a személyiség volt, aki az apja helyébe lépett és mindent megtett azért, hogy helyreállítsa azokat az összekuszálódott szálakat, melyeket az apja és Rideghváry megbolygatott. Valahogy az ő személyiségét nem tudtam befogadni. Nem került közelebb hozzám. Mintha kevesebbet szerepelt volna a könyvben, de lehet, hogy csak nekem tűnt úgy.  

Ödön az anyja által boldogan élhetett szerelmével és gyerekük is született, mégsem éreztem úgy, hogy „megbarátkoztunk”. Valószínű, azért, mert neki egy szilárd ponttá kellett válnia a családja számára, akire akárki számíthat. Felelősségtudatosan kellett döntenie és viselkednie, ezáltal meg kellett keményítenie önmagát.

Egyik kedvenc szereplőm Richárd volt, aki katona volt és a hazáját akarta megvédeni. De nekem nem ezért vált kedvessé, hanem a szerelme, Edit miatt, így akár azt is mondhatnám, hogy ketten együtt az egyik kedvenceim. Edit bátorsága, vakmerősége és szeretete az, amit tiszteltem benne és mivel egy romantikus lélek vagyok, nagyon közel került hozzám. Egyik kedvenc részem a bál, ahol megismerkedtek Richárddal, a másik, amikor az éjszaka közepén testi épségét kockáztatva az egész városon keresztül menve kereste szerelme anyját, hogy figyelmeztesse, Richárd veszélyben van. 

Richárd magabiztossága, anyja iránti tisztelete és az, ahogy a katonáknak jó vezetője tudott lenni, tetszett a legjobban. Akiket szeretett, azokért akármikor feláldozta volna az életét. Mint amikor megmentette a kolostort, ahol Edit volt, a lázadók ellen. Neki is hatalmas felelősségtudata volt, hisz a csapata élete az ő kezében volt, amikor a hegyeken keresztül akartak hazajutni. Senkit nem hagyott cserben, még az ellenségét, Palvicz Ottót sem. Hisz magához vette a gyerekét, sajátjaként nevelte fel és akármilyen bajba keveredett, mindig kimentette.

Másik kedvenc szereplőm Baradlayné volt, aki küzdött elhunyt férje „szellemével”, és próbálta fiai életét egyenesbe hozni. Szembe ment a végrendelettel és bármit megtett a fiaiért nem ismerve a félelmet. 

A regény felépítésében nagyon tetszett, hogy a végén volt egy „jövőbe látó” fejezet, ami elmesélte nekünk, hogy mi történt a családdal a forradalom után. Ilyen fejezet nagyon kevés könyvben van, pedig nagyon szeretem.

Kellemesen csalódtam ebben a regényben. Azt hittem, hogy csak döcögősen fog menni az olvasás, de néhány nap alatt elolvastam. Ha valaki félne elolvasni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy érdemes neki kezdeni.

A regénynek van film feldolgozása is, ami leginkább Buda ostromát dolgozza fel és lényeges információkat hagynak ki. Nekem nem tetszett, bár az is igaz, hogy a filmadaptációk mindig csak egy vezérfonalat követnek, így nem tudják átadni azt, amit a könyv.

Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Jane Austen – Büszkeség és balítélet

„Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.”

Ez a könyv alapjában rendítette meg a világomat, ezért is kezdem ezzel a művel. Nem ez volt az első könyv, amit olvastam, de ez volt az, ami miatt rendszeressé, már-már létformává vált számomra az olvasás.

Az írónő, Jane Austen a 18-19.században élt és ennek a korszaknak az általa ismert társadalmáról írt romantikus regényeiben. Életéről film is készült Jane Austen magánélete címmel, mely jól bemutatja az írónőt és családját. (Nagyon szívszorító, már kétszer láttam és mindig sírtam rajta). A film a Büszkeség és balítélet című könyvére épül, melynek két főszereplője Elisabeth Bennet és Mr. Darcy kapcsolatát, szerelmét mutatja be.

Nekem ez a regény volt a legelső, amit nem tudtam letenni és két napon belül el is olvastam. Lizzy elbűvölő hősnő, aki imádja a családját, jókedvű, játékos természetű és gyors észjárású lány.

A cselekmény nem toporog egy helyben, folyamatosan történik valami, ami felkelti az olvasó kíváncsiságát. Több helyen játszódik, melyek bemutatása sem unalmas (hisz aki szeret olvasni, az biztos találkozott már olyan könyvvel, melyben a leíró részek kész kínszenvedés).  

A cím jól összefoglalja a regény mondanivalóját. Mindenkinek van büszkesége, csak nem mindegy, hogy ez a tulajdonság milyen mértékben jelenik meg az adott személyben. Ha túlteng valakiben, akkor elszalaszthat olyan lehetőségeket, pillanatokat, melyek akár egyszeriek és megismételhetetlenek is lehetnek.

Mr. Darcy bár a regény elején gőgös és beképzelt, az idő múlásával levetkőzi ezeket a tulajdonságokat és a büszkeségét félre téve próbálja hősnőnket meghódítani. Aki olvassa a regényt, egyből szerelmes lesz Mr. Darcyba, hisz ő nem az a virágot küldök és bízom a legjobbakban típus, hanem amikor felismeri vonzalmát és szerelmét, egyből a tettek mezejére lép és cselekedeteivel, segítőkészségével próbálja meghódítani kedvesét.

 „Ennél nagyobb baj nem is érhetne. Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk!"

 Az érzelmeink felett nem dönthetünk, nem utálhatjuk azt, akit szeretünk, és nem szerethetjük azt, akit utálunk. Lizzy megpróbálta utálni Mr. Darcyt a viselkedése, tulajdonságai és szavai miatt, de a vonzalom és az érzések közbe szóltak. Végül a sok kellemetlen szituációt, érzéseket és személyeket legyűrve elérik együtt a boldogságukat.

Szerintem ez a mű tökéletesen bemutatja, hogy ha valamit el akarunk érni, akkor azért tenni kell, tűrni kell a kudarcokat, le kell győzni az akadályokat és a cél érdekében mindent meg kell tenni.

A regényből film is készült Jennifer Ehle és Colin Firth főszereplésében. (Bár én nem szeretek könyvadaptációkat megnézni és ezt sem láttam, de ha valakinek nincs kedve olvasni vagy nem szeret, de érdekli ez a regény, mert hallotta közeli ismerősétől,vagy csak szimplán érdekli, akkor érdemes megnézni. Viszont inkább először a könyvet ajánlom és utána a filmet, sokkal szórakoztatóbb!! :) )