Jókai Mór - A kőszívű ember fiai

Ha valaki meghallja, hogy kötelező olvasmány, akkor legszívesebben a fejét a falba verné. Pedig nem mindegyik olyan „szörnyű”. Sőt a Candide vagy a Gulliver utazásai szerintem sokaknak tetszik. 

Amikor hetedikes voltam, kötelező volt A kőszívű ember fiai és hát, természetesen én is elterveztem, hogy elolvasom, minden nap olvasok  kb. 2-3 fejezetet és akkor nyár végére végzek vele, csak hogy annyira utáltam még a gondolatát is, hogy nem jutottam tovább a 20. oldaltól. Aztán ebben az évben, mikor érettségiztem, tétel volt emelt szinten, és muszáj volt elolvasnom. Viszont nagyon imádtam. Arra még emlékeztem, hogy Baradlay Kazimir meghal, és feleségére egy végrendeletet hagy, meg valami szán és farkasok is rémlett. 

A három testvér, Ödön, Richárd és Jenő közül az utóbbit utáltam a legjobban a regény elején, mert olyan volt, mintha semmit nem csinálna, csak felesleg lenne. Ő volt szerelmes Alfonsine-ba, aki ártani akart a családjának, bár ő erről nem tudott, de elvakultan követte mindenhová és ez egyáltalán nem tetszett. 

Amennyire jelentéktelen szereplőnek gondoltam, annál inkább meglepődtem a végén, mert képes volt megsiratni. A legkisebb fiú, aki félt a háborútól és legszívesebben elmenekült volna, feláldozta magát, hogy bátya megmenekülhessen és boldogan élhessen a feleségével. Jenő az önfeláldozásával megteremtette a mű végén a békét, harmóniát, amire áhítozott.

Ő volt mindenben a kakukktojás. Olyan nőt szeretett, akinek a lelke és szíve is fekete, és ő volt az, akit nem érdekelt a háború, maximum csak annyi, hogy legyen vége és ne essen baja. Mégis ő az, aki feláldozza magát, aki meghal és életében talán egyszer igazán bátran viselkedik. Ezért van az, hogy a mű végére a kedvenc szereplőmmé vált.

Ödön nekem az a személyiség volt, aki az apja helyébe lépett és mindent megtett azért, hogy helyreállítsa azokat az összekuszálódott szálakat, melyeket az apja és Rideghváry megbolygatott. Valahogy az ő személyiségét nem tudtam befogadni. Nem került közelebb hozzám. Mintha kevesebbet szerepelt volna a könyvben, de lehet, hogy csak nekem tűnt úgy.  

Ödön az anyja által boldogan élhetett szerelmével és gyerekük is született, mégsem éreztem úgy, hogy „megbarátkoztunk”. Valószínű, azért, mert neki egy szilárd ponttá kellett válnia a családja számára, akire akárki számíthat. Felelősségtudatosan kellett döntenie és viselkednie, ezáltal meg kellett keményítenie önmagát.

Egyik kedvenc szereplőm Richárd volt, aki katona volt és a hazáját akarta megvédeni. De nekem nem ezért vált kedvessé, hanem a szerelme, Edit miatt, így akár azt is mondhatnám, hogy ketten együtt az egyik kedvenceim. Edit bátorsága, vakmerősége és szeretete az, amit tiszteltem benne és mivel egy romantikus lélek vagyok, nagyon közel került hozzám. Egyik kedvenc részem a bál, ahol megismerkedtek Richárddal, a másik, amikor az éjszaka közepén testi épségét kockáztatva az egész városon keresztül menve kereste szerelme anyját, hogy figyelmeztesse, Richárd veszélyben van. 

Richárd magabiztossága, anyja iránti tisztelete és az, ahogy a katonáknak jó vezetője tudott lenni, tetszett a legjobban. Akiket szeretett, azokért akármikor feláldozta volna az életét. Mint amikor megmentette a kolostort, ahol Edit volt, a lázadók ellen. Neki is hatalmas felelősségtudata volt, hisz a csapata élete az ő kezében volt, amikor a hegyeken keresztül akartak hazajutni. Senkit nem hagyott cserben, még az ellenségét, Palvicz Ottót sem. Hisz magához vette a gyerekét, sajátjaként nevelte fel és akármilyen bajba keveredett, mindig kimentette.

Másik kedvenc szereplőm Baradlayné volt, aki küzdött elhunyt férje „szellemével”, és próbálta fiai életét egyenesbe hozni. Szembe ment a végrendelettel és bármit megtett a fiaiért nem ismerve a félelmet. 

A regény felépítésében nagyon tetszett, hogy a végén volt egy „jövőbe látó” fejezet, ami elmesélte nekünk, hogy mi történt a családdal a forradalom után. Ilyen fejezet nagyon kevés könyvben van, pedig nagyon szeretem.

Kellemesen csalódtam ebben a regényben. Azt hittem, hogy csak döcögősen fog menni az olvasás, de néhány nap alatt elolvastam. Ha valaki félne elolvasni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy érdemes neki kezdeni.

A regénynek van film feldolgozása is, ami leginkább Buda ostromát dolgozza fel és lényeges információkat hagynak ki. Nekem nem tetszett, bár az is igaz, hogy a filmadaptációk mindig csak egy vezérfonalat követnek, így nem tudják átadni azt, amit a könyv.