Kelly Oram - Cinder és Ella

Végzet! Ez a szó jutott eszembe először, amikor rátaláltam erre a könyvre, a vonaton ülve, és olvasni kezdtem ahelyett, hogy Anthony  Giddens Szociológia című könyvét olvastam volna. Mivel már teljesen le voltam amortizálódva a sok tanulástól és utazástól, nagyon örültem, hogy megismerkedtem ezzel a regénnyel. Mivel Kelly Oramtól már olvastam a Szívzűrterápia strébereknek című regényét, és az nagyon tetszett, ezért nagyon reméltem, hogy ez is fog.

Először féltem attól, hogy olyan lesz, mint Marni Bates Rocksztárt kaptam karácsonyra című könyve. Jó volt, de abból elég volt egy. Szerencsére, amíg olvastam eszembe sem jutott ez az asszociáció. 

Ella története szomorú és hihetetlen volt, és az akaratereje, kitartása csodálatraméltó. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy én vajon ebben a helyzetben mit tettem volna. És sajnos rá kellett jönnöm, hogy én hamarabb feladtam, és nem bírtam volna, hogy Ana így megalázzon, vagy hogy mindenki úgy tekintsen rám, mint egy értelmi fogyatékosra, holott csak a bőre sérült meg. 

Mivel én sokszor nagyon sértődékeny és makacs tudok lenni, ezért nem hiszem, hogy ennyire megbocsátó tudtam volna lenni mindenkivel szemben. A legmaradandóbb eset az volt, amikor Ella apja azt mondta, hogy a legjobban az édesanyja zöld chilis enchiladája hiányzott, mire jött egy kínos szünet, amíg leesett mindenkinek, hogy mit is mondott az apja. Aztán mielőtt Ella kiment volna a szobából elgondolkozott, hogy miért ne kezdeményezhetne ő, és bocsátana meg? Ezért felajánlotta, hogy elkészíti nekik ezt az ételt. Ekkor tényleg úgy éreztem, hogy én ezt nem tudtam volna megtenni. 

Cinder vagyis Brian számomra nem volt az az igazi pasi, aki a tökéletes főszereplő, de nem panaszkodtam, hisz az írónő olyan jól megteremtette nekünk, hogy el tudtam tekinteni attól, hogy ki az én zsánerem. Az nagyon idegesített benne, hogy az elején behódolt az apja, az ügynökök és mindenki akaratának. A legrosszabb mégis az volt, hogy Kaylee is meg tudta zsarolni.

Cinder és Ella titkos beszélgetése, hogy nem tudták egymásról pontosan, hogy kicsodák, az nagyon tetszett, főleg azért, mert mindig volt bennem egy várakozás, hogy vajon hogyan fog kiderülni a személyazonosságuk. 

A legmeglepőbb az volt, ahogy Ellával viselkedtek az iskolában, amikor a sajtó egy idegesítő, zaklató rajongónak festette le(hogy meg tudd miért, olvasd el a könyvet, nem fogod megbánni ;)). Az iskolatársai undorítóan viselkedtek, és kikészítették az idegeit. Végül odamenekült, ahova soha nem akart kerülni. Elzárták egy olyan helyre, ahova nem jutott be semmi a külvilágból, és ki sem jutott semmi. De ez volt az a hely, ahol minden rendbe jött. Az édesapjával való kapcsolata, és a mentális problémája is.

Cinder és Ella kapcsolata számomra pont olyan volt, amilyenre én is vágyok. Már mint a személyes találkozó előtti kapcsolatukra értve. Ők 3 évig ismerkedtek és legjobb barátokká váltak és nem az volt, hogy jött a fiú "Hű, de jól nézel ki, bébi. Járunk?", hanem tényleg megismerkedtek, és a barátságuk kibírt nehéz időszakokat is, és így forrt ki a szerelmük.

Végül, mint minden „tündérmesében” itt is rendbe jött főhőseink kapcsolata. Bár ez a történet nem nevezhető éppen probléma(/akadály)mentesnek, és könnyűnek, amit akkor olvasunk, ha egy kis nyugodalmat szeretnénk, mégis egyszerűen imádnivaló volt. És most megmagyaráznám, hogy miért nem volt nekem könnyű olvasmány. Tényleg ki tudtam kapcsolódni, de nekem rengetegszer volt az az érzésem, amit már korábbi bejegyzéseimben írtam, hogy összeszorul a gyomrom, hevesebben ver a szívem és melegem lesz. Sokszor úgy éreztem, hogy „ez nem ér, nem ezt érdemli ez a szegény lány”. De mégis a legjobb, hogy Brian elfogadta Ellát a hegeivel, mentális és fizikai sérüléseivel együtt, és ebből látszott az, hogy mi is az az igaz szerelem

 A borító tetszik, láttam már jobbat is, de ez a tipikus LOL-os borító. Az üvegcipő az nagyon tetszik és egy kontrasztot alkot a cselekménnyel. A mobil az egyértelműen a beszélgetésükre utal, viszont most jön az, ami nem tetszik a borítón.

A cím szerintem borzalmas, nem tetszik a betűtípus, a második sornak az árnyékolása, nem is értem, hogy az miért kellett oda. Az írónő neve pedig szerintem megérdemelte volna, hogy egy kicsivel nagyobb betűvel legyen és ne csak oldalra legyen "dobva." Nekem jobban tetszik az angol változat:

Én eddig nem voltam valami jó véleménnyel a LOL-os könyvekről, de ez a regény teljesen megváltoztatta. Ha esetleg valaki szintén rossz véleménnyel lenne ezekről a könyvekről, akkor előszeretettel ajánlom neki Cinder és Ella történetét.

Jó olvasást!

Sarah Maclean - A csábítás kilenc szabálya

Ez a regény azért tetszett nagyon, mert a témája az, amiről szinte minden nő álmodik. Egy „tökéletes” férfinak megtetszik egy átlagos nő. De nem csak pusztán átlagos a főhősnőnk, hanem már vénkisasszony, aki a bálokon mindig is petrezselymet árult, ezért soha nem is hitte, hogy ő még valaha férjet fog fogni magának.

Persze, ez a téma nagyon izgalmas számomra, de nagyon unalmas lehet a cselekménye. Viszont Sarah Maclean egy nagyszerű csavarral indított már a regény elején, amit végig vitt a mű egészén. Hiszen Callie egy listát ír magának, amit meg szeretne csinálni. Persze ez a lista nem olyan pontokat tartalmaz, amit egy vénkisasszony tenne, mint kétszer olvasni el az aznapi lapokat vagy levelet írni egész nap, hanem olyan pontokat fogalmazott meg, amelyek akár a jó hírét is tönkre tehetik.

 Voltak olyan feladatok, amelyekről azt gondoltam, hogy ezek sec-perc alatt meglesz, hisz kártyázni otthon is tud, elő vesz egy pakli kártyát, és eljátszadozik vele néhány órán keresztül. Vagy meg akar tanulni vívni? Kérje meg a bátyját, hogy tanítsa meg, vagy hogy fokozzuk az izgalmakat, majd Ralston megtanítja. De ezek a pontok sem voltak olyan egyszerűek, ahogy én azt gondoltam. Ugyanis hősnőnk igaz vívó klubba és szerencse barlangba akarta ezeket az élvezeteket megtapasztalni. 

Szerencsére sokszor volt segítségére Ralston márki, aki a legkívánatosabb férfi volt a szezonban. De hogy hogyan találkoztak hőseink? Egyik kedvenc részem, amikor Callie az éjszaka kellős közepén megy el Ralstonhoz, hogy megkérje, csókolja meg. Ehhez hatalmas bátorság kell, én legalábbis nem hiszem, hogy meg tudnám azt tenni, hogy fogom magam és elmegyek az egyik legmenőbb sráchoz a suliból, hogy megkérjem, „Légyszi csókolj meg, mert még soha nem tapasztaltam ezt a csodás érzést”. Alapból ma már hülyének néznének, meg egyből elküldene. Természetesen ez itt nem így történt.

Ha olvasok egy regényt, akkor a vége felé, amikor van egy bonyodalom, mindig várom azt a katartikus érzést, amitől hevesebben ver a szívem, melegem lesz, és teljesen át tudom élni az eseményeket. Sajnos ezt az érzést nem sokszor tapasztalom, de szerencsére itt sikerült megteremteni ezt a hangulatot. Imádtam ezt a részt. Az a tipikus „X,ez most komoly? Tényleg ezt tetted?” a főhős nem válaszol semmit megteremtve ezzel a stresszes atmoszférát és szinte hallani, ahogy a hősnőnknek összetörik a szíve; „Hogy tehetted ezt velem? Tehát ezért voltál annyira kedves. Hogyan is gondolhattam, hogy pont engem, egy vénkisasszonyt fog viszont szeretni egy ilyen férfi. Ne érj hozzám! Nem bírok rád nézni! Soha többé nem akarlak látni!” És a férfi még mindig nem tud megszólalni, mit mondani. Sajnos nekem nincs hozzá tehetségem, hogy megteremtsek egy ilyen szituációt, de ha elolvasod a regényt, biztos, hogy te is átéled ezt a ritka pillanatot.

 A borító nekem nagyon tetszik, egyből lehet tudni, hogy történelmi-romantikus regényről van szó, és bár a barna az a tipikus "öreg, ős" színt idézi, egyáltalán nem a rossz értelemben jelenik meg. Úgy gondolom, hogy azért, mert a cím betűtípusa modern, és a hullámos vonal is kacérnak hat, főleg a kis indákkal. Az írónő nevének betűtípusa pedig ellensúlyozza a cím cserfességét. A képen látható nő is az érzékiséget hangsúlyozza természetesen visszafogottan,de jól érzékelhető a finom erotika.

Összességében nekem nagyon tetszett, és már alig várom, hogy a következő részét olvassam!