"Mindig azt tapasztaltam, hogy a legszebb emberek, az igazán,
kívül-belül szépek azok, akiknek valójában fogalmuk sincs a
hatásukról.(…) Azok, akik közszemlére rakják a szépségüket, elfecsérlik.
Az ő hatásuk elmúlik, a kinézetük csak egy kagylóhéj, semmi mást nem
rejt, mint árnyakat, és ürességet."
Te jóságos Isten, ez valami eszméletlen volt. Hogy bírtam ki ennyi ideig, hogy nem olvastam el? Már annyiszor neki akartam kezdeni, de valahogy nem mertem, és most, hűha. A vége az valami hihetetlen volt. Nem gondoltam volna, de kezdjük az elején.
Ugye egy normális, úgymond átlagos indítással kezdődik a történet, Kat és az anyukája új városba költöznek, ahol ő az új lány és a szomszédban ott a helyes, szexi fiú. Féltem, hogy túlságosan klisé lesz, például amikor először találkozik Daemon-nel, de egyáltalán nem volt az. Nagyon könnyen el lehetett volna vetni a sulykot, de egyáltalán nem éreztem erőltetettnek.
Aztán amikor a boltban találkozik Dee-vel, Daemon húgával, akkor megkönnyebbültem, hogy végre van egy lány, aki nem egy ribanc, és nem bánja, ha a szomszédlány összejön a bátyjával. Egyébként Dee egy nagyon aranyos lány, akinek szüksége van egy barátnőre, és ezt meglelte Katben.
A fülszöveg az engem megint félrevezetett (már meg kellett volna szoknom, hogy szinte az összeset félreértelmezem :D), valahogy azt nem akartam felfogni, hogy Daemonék idegenek, űrlények, ufók vagy fényemberek akárminek is nevezzük őket, azt nem emésztette meg a gyomrom, de a történetben egész jól viseltem. Viszont amikor a fülszövegben az volt, hogy nyomot hagyott rajta, meg egy egész galaxisnyi ellenségük van, én azt úgy értelmezte, hogy menekülnek előlük, és Katnek is velük kell menniük és felkészültem arra, hogy egy csomó természeti akadály meg utazás lesz, de örülök, hogy nem így történt. Sőt nekem sokkal jobban bejön az, hogy a suli köré épül a történet.
Az is tetszett, hogy az írónő nem zúdította rá szerencsétlen hősnőnkre ezt az idegenes dolgot, hanem voltak jelek, amik sugallták, hogy nincs ott minden rendben. Aztán amikor kiderült, hogy kik is ők valójában, az sokkal nagyobb dolog miatt volt, mint ahogy elképzeltem. Kat viszont tényleg egy erős lány. Nagyon meglepődtem rajta.
A kedvencem egyértelműen Daemon, bár néha nagyon bunkó volt és egyszerűen felpofoztam volna, de ugyanakkor imádnivaló is. Ő a legerősebb idegen, és amikor használja az erejét Kat vagy bármelyik ember közelében, akkor egy nyomot hagy rajta, ami az ellenséget odacsalja. Így Katnek Daemon közelében kell maradni mindig, amikor ez előfordul, hogy megtudja védeni.
A kedvenc részeim egyértelműen azok, amikor Daemon nem nagymenő, bunkó srácot játssza, hanem önmagát. A meghitt pillanatok, amikor csak ketten léteznek és nem árnyékolja be semmi kapcsolatukat. Viszont egyértelműen azok is kedvencek, amikor a gonosz ellen harcolnak. És a végső harc az elképesztő volt. Még nem értem teljesen, hogy mi is történt ott, de nagyon remélem, hogy mivel Daemon átadott magából Katnek, hogy megmentse az életét, ezért Kat is egy kicsit hasonlítani fog hozzájuk.
Az meg, hogy a végén voltak fejezetek Daemon szemszögéből fantasztikus ötlet volt az írónőtől, mert sok mindent megértettünk és ha eddig nem voltunk benne biztosak most már tényleg tudhatjuk, hogy Daemon igazi könyves álompasi.
Ha ránézünk egyből látszik, hogy valami nem stimmel a férfival, és ez már sugallja, hogy valami természetfelettivel állunk szemben. A cím betűtípusa csak erősíti ezt és a fentebb említetteket. Szerintem nagyon jól eltalálták.
Valamint ez a borító egy szinttel feljebb emeli magát a történetet. Magyarázatképpen, képzeld el, hogy a borító színes, tegyük fel rózsaszín, sárga, piros vagy valami élénk kék, zöld, akkor már nem ugyanaz a hatása, mint ennek.
Azonban a fenti idézet nekem már sok. Elég lett volna a cím alatti kis szöveg. Igaz, hogy a tekintet az így is a férfira és a szemére irányul, de valahogy mégis zavaró.
Nagyon sok izgalom van benne, és aki egy kicsit is szereti a természetfeletti történeteket, azoknak csak ajánlani tudom.
Kellemes olvasást! :)
