Pak Janmi - Élni akartam

"A madarak és az egerek is meghallják a suttogásod..."

Az utóbbi fél évben egyre jobban kezdet érdekelni, hogy mi történik Észak-Koreában, főleg azért, mert hallottam egy könyvről, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mégpedig a Lee Hyeonseo Lány hét névvel. Aztán mikor azt elolvastam, belemélyedtem jobban a témába és kiderült, hogy több ilyen témájú könyv is van, ezért karácsonyra megleptem magam velük.

Ha utána olvasunk a google-n vagy csak az előszót tekintjük meg, már akkor is kiderül, hogy Janmi anyukája feláldozza magát, az akkor még csak 13 éves lányáért, és könyörög az emberkereskedőnek, hogy inkább őt válasszák helyette. Ennek tudatában egy kicsit félve kezdtem neki, viszont abban is biztos voltam, hogy ez egy olyan könyv, ami kötelező.

Igen, voltak megrázó események. Igen, néha a hajamat téptem olvasás közben. Igen, sokszor legszívesebben sírva fakadtam volna. Viszont legtöbbet mégis az járt a fejemben, hogy amikor én 13 éves voltam, akkor mit csináltam? Képes lettem volna arra, amit ő véghez vitt és túl élt? Két évvel idősebb tőlem Janmi, de már annyi mindenen van túl, mint egy 50 éves. Ő is többször említi, hogy úgy érezte magát, mint egy 50+-os.

Nagyon könnyen olvasható, sok mindent elmagyaráz Janmi, hogy mi hogyan működik Észak-Koreában, azonban, hogyha érdekel bővebben a rendszer, akkor azt ajánlom, hogy a fentebb említett könyvel kezd, mert Hyeonseo részletesebben leírja a rezsimet. Itt azonban jobban megjelenik az Észak-Koreában általánosan jelenlévő társadalmi probléma, az éhezés. Bár Janmi és családja még gyerekkorában nem nélkülözött, ahogy nőttek a gyerekek (van egy nővére is) a Kim dinasztia úgy lett egyre zsarnokabb. Nem próbáltak segíteni a népen, Phenjanon kívül mintha nem is emberek éltek volna.

Bár nagyon megrázó az, amit ebben országban művelnek az emberekkel és azok tudatával, de itt nekem az sokkal súlyosabb volt, hogy mi történik azokkal, akik emberkereskedők markába kerül. Naivan, a jobb élet és a szabadság reményében elmenekülnek a pokolból és egy másik pokolba érkeznek. Vajon melyik a jobb? Ott élni Észak-Koreában sokszor annak tudatában, hogy valahol az embereknek nem kell nélkülözniük, fény van, vagy Kínában emberkereskedők kezében azt kívánva, hogy maradt volna inkább Észak-Koreában, mert ott ha nyugton maradtál, akkor nem erőszakolták meg a tested és a lelked.

Bár a Kínában töltött időről szóló rész rövid, de annál tartalmasabb. Janmi az anyukájával szökött meg, viszont nővére, Ünmi pár nappal már hamarabb elindult Kínába, apukája pedig otthon maradt, ezért ő mindenre hajlandó volt, hogy családját egyesítse. Az itt túlélt eseményeket olvasva többször is meg kellett állnom és szünetet tartanom, főleg azért, mert vagy felháborított, vagy elszomorított, vagy lenyűgözött.

Amennyiben a Kínába szökött észak-koreaiaknak lehetőségük van Dél-Koreába menekülni, élnek a lehetőséggel, mert akkor már biztosak abban, hogy az már tényleg a megváltás, a fény az alagút végén. Azonban ekkor sem szabad túl elbizakodottnak lenni. Én naivan azt hittem, hogy ott már biztonságban lesznek és boldogan élnek. Ezért örültem mindkét könyv esetében is, hogy egy hosszabb rész bemutatja az ottani kezdetet.

Bár Északon és Délen is koreaik élnek, de a rezsim miatt észak sokkal elmaradottabb, ezért a disszidáltaknak meg kell tanulniuk, hogyan éljenek a hazájukon kívül. Ez a folyamat a legnehezebb, hogy levetkőzzék, már ha egyáltalán lehetséges, a születésüktől beléjük nevelt viselkedést és magatartást, és megtanuljanak gondolkodni, valamint saját magukról gondoskodni.

Már maga az oktatás is egy nehéz ügy, hiszen Észak-Koreában olyan, hogy múlt és történelem nincs. A Kim dinasztia a történelmet kénye kedve szerint változtatja, és sokan még iskolába sem tudnak járni, mert bár "ingyenes", mégsem tudják megfizetni a tanárok ajándékait és a felszereléseket.

De minden nehézség ellenére be lehet illeszkedni, és új életet lehet kezdeni, mert az állam igyekszik segíteni.

A borítóról azért szeretnék egy kicsit írni, mert amikor először megláttam, én azt hittem, hogy ő 30 év körüli lehet. Aztán amikor a kínai részt olvastam, akkor értettem meg, hogy miért Janmi van a borítón, és miért így, kisminkelve, és gyönyörűen. Bár lehet, hogy csak egy szép képet akart magáról közvetíteni így, de az olvasottak alapján ezt kétlem.

Ha érdekel, hogy egy kis spoilerrel együtt mit gondolok a borítóról és egy másik cselekményről, akkor görgess lejjebb. Ha még nem olvastad a könyvet, akkor nagyon ajánlom, mert nem csak érdekes és izgalmas, de tanulságos is, és olyan élethelyzetekbe kapsz betekintést, amit kitalálni sem tudnál.

Annyit még hozzá tennék, hogy reménykedtem abban, hogy a végén Ünmi útjáról is tudunk meg néhány dolgot, azonban ez nem történik meg. Az ő történetére is nagyon kíváncsi lennék, mert szerintem ő még nagyobb megpróbáltatásokon ment keresztül, hiszen több évre is elszakadt a családjától, egy másik lánnyal indult el, de Janmi szavaiból ítélve ők az útjuk során elváltak egymástól.

Kellemes olvasást!


SPOILER!!!!!!!!!!






Azért akartam egy ilyen spoileres részt, mert van egy cselekmény, amit mindenképp ki kell adnom magamból. Amikor az embercsempészekhez, majd Hungvejhez kerültek, azt hittem, hogy ennyi volt, nem lesz több megerőszakolás. De sajnos ez nem így volt. Nem tudom, hogy ti mit gondoltok arról, hogy Hungvej megerőszakolta Janmit, de engem nagyon felháborított. Bár Janmi a családja miatt beleegyezett az aktusba, de én azt akkor is erőszaknak nevezem. Jesszusom, hiszen még csak 13 éves volt!!!! Igaz, hogy Hungvej erről nem tudott, és később azt mondta, hogyha tudott volna róla, akkor nem teszi meg, de akkor is. Főleg, hogy később kiderült, a férfinak van két lánya és az idősebb csak két évvel fiatalabb, mint Janmi.

Amikor már Hungvejjel élt, akkor ő is belebonyolódott az üzletbe és nőket adott el feleségnek kínai földműveseknek (ez ugye benne van a könyvben, hogy miért), és azért, hogy a nők hallgassanak rá, idősebbnek kellett kinéznie, ezért sminkelte magát. Bár nem biztos, hogy emiatt van a képen kisminkelve, de szerintem ezt a változást akarta prezentálni, hogy az az élet megváltoztatta őt, és anélkül nem az lenne most, aki. Minden amit túl élt, hozzá tartozik és formálta.

Ha egyszer lehetőségem lenne beszélni vele, akkor azt a kérdést biztosan feltenném neki, hogy szerinte a vele történteket megélte, átélte, vagy túlélte? Én itt mindenhol a túlélni szót használtam, mert igazság szerint olyan borzalmas dolgok történtek vele, amiket én csak túlélni tudtam volna, így ha esetleg fény derül erre a válaszra, akkor majd korrigálom.

Amit még szintén meg akartam említeni az, hogy 14 évesen nem tudta, hogyan kell gyereknek lenni. Amikor én 14 éves voltam, akkor amiatt sírtam, hogy az otthonomtól 80 km-re lévő kollégiumban kell idegenekkel együtt laknom. Annak fényében, hogy Janmi, aki 13 évesen megerőszakoltak, és még akkor sem engedhette meg magának, hogy sírjon, mert a családját akarta újra egyesíteni, az én gondom hangyányinak tűnik.

Amikor az élet megpróbáltatásai miatt egy gyereknek felnőttként kell viselkednie, na, akkor kéne közbeavatkoznia valakinek. Nem tudom, hogyan lehetne megakadályozni azt, hogy másokkal ne forduljon elő az, ami Janmival és Hyenseoval történt, de az a helyzet, hogy én nem sokat hallottam a médiában arról,  milyen sokat tesznek a nagyhatalmak az észak-koreaiakért, bár lehet, hogy most is éppen erről tanácskoznak. Viszont szerintem fontos lenne az, hogy ne csak azok legyenek tisztában a koreai helyzettel, akik olvassák ezeket a könyveket.
Most minden a menekültekről, meg Irakról szól, de nem veszünk tudomást szintén fontos dolgokról, melyek szintén emberek, sőt generációk sorsát határozza meg. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy olvashattam róla, bár el is szomorít.

Hű, na ez egy kicsit hosszúra sikeredett. Ha neked is van véleményed róla, oszd meg velem, mert ez egy olyan téma, amiről érdemes beszélni ;)