Lucy Gordon - Szélvész kisasszony (Júlia 243)

„- Azt hiszed, mindig minden a te akaratod szerint történik? - kérdezte a férfi mulatva. – Bár furcsa módon úgy tűnik, te tényleg mindent el tudsz érni.
- Nem, Nick. Van valami, amit évek óta szeretnék, de egy lépéssel sem jutottam közelebb a célomhoz.”

A legelső szerelem minden ember életében fontos és emlékezetes. Számomra pont ezért a gyengéim azok a regények, ahol a történet lényege, hogy a nő újra találkozik gyerekkori szerelmével, aki nem viszonozta anno az érzéseit, de most egyből vonzódik hozzá és érzi azt a bizonyos szikrát.

A Szélvész kisasszony, ahogy a borítón is látszik a Júlia című lapban jelent meg 243-as számmal. Mint már egy előző bejegyzésemben említettem, az érettségi miatt nem volt időm három-, négy – vagy több száz oldalas regényeket olvasnom, ezért kezdtem el a Júlia füzeteket iránt érdeklődni, amik kellemes kikapcsolódást jelentettek a feszült időszakban. A legjobb az volt, hogy néhány óra alatt el lehetett olvasni a történetet és utána még tanulni is volt időm.

Ez a kisregény pont azért tetszett, mert a főszereplő nő, már gyerekkorában beleszeretett a férfiba, viszont az csak a nővérét vette észre. Öt év után Londonba utazik, teljesen más külsővel, amellyel már bármelyik férfi figyelmét felkelti.

Katie azzal a céllal ment Londonba, hogy gyermekkori szerelme, Nick beleszeressen, és ezért mindent meg akar tenni. Katie próbálkozásai, hogy Nick őt lássa és ne a nővérét, valamint a férfi ellenállása nagyon szórakoztató. Itt is van egy személy, aki nem akarja, hogy hőseink egymásra találjanak és egy közeli jó barát, aki mindenben Katie segítségére van.

Amikor leginkább azonosulni tudtam hősnőnkkel, akkor volt, mikor Nick féltékeny barátnője, Lilian elintézte azt, hogy Katie egy otthonba kerüljön. Nick erősen tiltakozott, de Katie ellent akart mondani neki, és gondolom, azért, mert feleslegesnek érezte magát. Mindenesetre én is így döntöttem volna, mégha dacból is.

Nincsenek benne nagy fordulatok, hatalmas titkok, már az elején meg lehet mondani, hogy mi lesz a vége, de kikapcsolódhatsz egy kicsit és egy teljesen más világba léphetsz be általa.

Jókai Mór - A kőszívű ember fiai

Ha valaki meghallja, hogy kötelező olvasmány, akkor legszívesebben a fejét a falba verné. Pedig nem mindegyik olyan „szörnyű”. Sőt a Candide vagy a Gulliver utazásai szerintem sokaknak tetszik. 

Amikor hetedikes voltam, kötelező volt A kőszívű ember fiai és hát, természetesen én is elterveztem, hogy elolvasom, minden nap olvasok  kb. 2-3 fejezetet és akkor nyár végére végzek vele, csak hogy annyira utáltam még a gondolatát is, hogy nem jutottam tovább a 20. oldaltól. Aztán ebben az évben, mikor érettségiztem, tétel volt emelt szinten, és muszáj volt elolvasnom. Viszont nagyon imádtam. Arra még emlékeztem, hogy Baradlay Kazimir meghal, és feleségére egy végrendeletet hagy, meg valami szán és farkasok is rémlett. 

A három testvér, Ödön, Richárd és Jenő közül az utóbbit utáltam a legjobban a regény elején, mert olyan volt, mintha semmit nem csinálna, csak felesleg lenne. Ő volt szerelmes Alfonsine-ba, aki ártani akart a családjának, bár ő erről nem tudott, de elvakultan követte mindenhová és ez egyáltalán nem tetszett. 

Amennyire jelentéktelen szereplőnek gondoltam, annál inkább meglepődtem a végén, mert képes volt megsiratni. A legkisebb fiú, aki félt a háborútól és legszívesebben elmenekült volna, feláldozta magát, hogy bátya megmenekülhessen és boldogan élhessen a feleségével. Jenő az önfeláldozásával megteremtette a mű végén a békét, harmóniát, amire áhítozott.

Ő volt mindenben a kakukktojás. Olyan nőt szeretett, akinek a lelke és szíve is fekete, és ő volt az, akit nem érdekelt a háború, maximum csak annyi, hogy legyen vége és ne essen baja. Mégis ő az, aki feláldozza magát, aki meghal és életében talán egyszer igazán bátran viselkedik. Ezért van az, hogy a mű végére a kedvenc szereplőmmé vált.

Ödön nekem az a személyiség volt, aki az apja helyébe lépett és mindent megtett azért, hogy helyreállítsa azokat az összekuszálódott szálakat, melyeket az apja és Rideghváry megbolygatott. Valahogy az ő személyiségét nem tudtam befogadni. Nem került közelebb hozzám. Mintha kevesebbet szerepelt volna a könyvben, de lehet, hogy csak nekem tűnt úgy.  

Ödön az anyja által boldogan élhetett szerelmével és gyerekük is született, mégsem éreztem úgy, hogy „megbarátkoztunk”. Valószínű, azért, mert neki egy szilárd ponttá kellett válnia a családja számára, akire akárki számíthat. Felelősségtudatosan kellett döntenie és viselkednie, ezáltal meg kellett keményítenie önmagát.

Egyik kedvenc szereplőm Richárd volt, aki katona volt és a hazáját akarta megvédeni. De nekem nem ezért vált kedvessé, hanem a szerelme, Edit miatt, így akár azt is mondhatnám, hogy ketten együtt az egyik kedvenceim. Edit bátorsága, vakmerősége és szeretete az, amit tiszteltem benne és mivel egy romantikus lélek vagyok, nagyon közel került hozzám. Egyik kedvenc részem a bál, ahol megismerkedtek Richárddal, a másik, amikor az éjszaka közepén testi épségét kockáztatva az egész városon keresztül menve kereste szerelme anyját, hogy figyelmeztesse, Richárd veszélyben van. 

Richárd magabiztossága, anyja iránti tisztelete és az, ahogy a katonáknak jó vezetője tudott lenni, tetszett a legjobban. Akiket szeretett, azokért akármikor feláldozta volna az életét. Mint amikor megmentette a kolostort, ahol Edit volt, a lázadók ellen. Neki is hatalmas felelősségtudata volt, hisz a csapata élete az ő kezében volt, amikor a hegyeken keresztül akartak hazajutni. Senkit nem hagyott cserben, még az ellenségét, Palvicz Ottót sem. Hisz magához vette a gyerekét, sajátjaként nevelte fel és akármilyen bajba keveredett, mindig kimentette.

Másik kedvenc szereplőm Baradlayné volt, aki küzdött elhunyt férje „szellemével”, és próbálta fiai életét egyenesbe hozni. Szembe ment a végrendelettel és bármit megtett a fiaiért nem ismerve a félelmet. 

A regény felépítésében nagyon tetszett, hogy a végén volt egy „jövőbe látó” fejezet, ami elmesélte nekünk, hogy mi történt a családdal a forradalom után. Ilyen fejezet nagyon kevés könyvben van, pedig nagyon szeretem.

Kellemesen csalódtam ebben a regényben. Azt hittem, hogy csak döcögősen fog menni az olvasás, de néhány nap alatt elolvastam. Ha valaki félne elolvasni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy érdemes neki kezdeni.

A regénynek van film feldolgozása is, ami leginkább Buda ostromát dolgozza fel és lényeges információkat hagynak ki. Nekem nem tetszett, bár az is igaz, hogy a filmadaptációk mindig csak egy vezérfonalat követnek, így nem tudják átadni azt, amit a könyv.

Jennifer Probst - Keresd az alkalmat

„A szerelem esélye mindent megér, Mr. Montgomery. Szívfájdalmat, gyászt, reménytelenséget. Ez az egyetlen az életben, amiért érdemes harcolni. Habár semmire sincs garancia, de ha az ember őszintén és bátran megnyílik a másik előtt, bánnunk sincs mit. Ha holnap elveszítem a férjemet, összetörik a szívem, nekem elhiheti, de soha nem bánok meg semmit, és nem változtatnék egyetlen döntésemen sem. A mi szerelmünk olyan, ami a halálon is túlmutat. Olyan szerelem, ami megéri az áldozatot a másik boldogságáért. Édes Istenem, hát van más választás? Biztonságban lenni, de magányosan? Az nem élet, csupán céltalan létezés.”

Jennifer Probst legújabb könyve részben azt a vonalat követi, mint a Milliárdosfeleségek sorozata, hisz ebben is megjelenik a varázskönyv, melyben egy varázsige van. Ezt a földanyához el kell mondani, az ideális férfi tulajdonságait két papírlapra le kell írni, az egyik lapot el kell égetni, a másikat pedig a párna alá betenni.

Viszont ha ez még nem lenne elég az előző sorozat szereplői is megjelennek a történetben, mert Kate egyik barátnőjének, Genvieve-nek a nővére, Alexa, aki az Érdekházasság című regény főszereplője. Továbbá megjelenik Maggie is és még sokan mások. Ennek nagyon örültem, mert legalább beleláthattunk az ő életükbe.

Hősnőnk, Kate eltért a megszokottól, hisz van egy különleges képessége, mely által megérzi, hogy egy személynek ki az igazi társa. De hiába van saját társkereső vállalkozása, ha saját magának még nem találta meg az igazit. Van egy kutyája, Robert, aki egy baleset miatt nem tudja használni két lábát és így kerekekkel tud csak menni, viszont Kate odaadóan ápolja és szereti. Szerintem nagyon bájos az a kis dadogása, amely mindig előjön, ha stresszes és feszült, viszont ügyesen leküzdött.

Slade-nek nem értettem a házasságellenes pontjait, hisz igaz, hogy elvált, de bevallotta, hogy az miatta volt, mert nem törődött eleget a feleségével, bár a nőnek meg nem kellett volna megcsalnia. Válóperes ügyvédként dolgozik, így betekintést nyerhettünk egy ügybe, amely tényleg borzasztó, de ha minden rettenetes szituációtól begubózunk és így próbáljuk magunkat megvédeni, akkor elfelejtjük élvezni az életet. Szerencsére, erre Slade is rájött.

Kate-nek a vállalkozásban segít két barátnője, akikről még biztos fogunk hallani a következő regényeiben, Kennedy és Arilyn. Mindketten nagyon különböző személyiségek és meg van a saját szerepük a vállalkozásnál. Míg Kennedy egy ügyfél kinézetén változtat, addig Arilyn a jógával próbálja a stressztől és a gátlásoktól megszabadítani az embereket.

Slade húga, Jane, pedig nagyon sokat fejlődött a lányok által. Megismerhettük a múltját, viszont mi már csak azzal a nővel találkoztunk, akivé vált, bár így is hatalmas a változás, ami példaértékű lehet sokak számára.

Viszont nekem nem tetszett, hogy volt benne az a sok huzavona. Egyik este lefekszenek, aztán megbeszélik, hogy nem találkoznak, mert nem jelentett nekik semmit. Eddig oké, minden második regényben van egy ilyen. De ez még egyszer megismétlődik, majd harmadjára már az érzéseket vallják be, de ha ennyi nem lenne elég, akkor még van az a fránya félelem is, ami miatt Slade nem mer kockáztatni. Na, ez nekem már sok volt. Jó, persze, kellenek ezek a kis bizonytalanságok, de túlzásokba nem kell esni. Végül negyedik próbálkozásra már sikerül egymásra találniuk.

Az olvasás nem mindig ment gördülékenyen, néha abba kellet hagynom, mert egyszerűen nem érdekelt, nem tudott meg fogni. Voltak izgalmas részek, de azt hittem, jobb lesz. A Millárdosfeleségek sorozat jobban tetszett, amelyekről a későbbiekben fogok írni.

Az utolsó fejezet nagyon ötletes, hisz Robert szemszögéből íródott, melyen el is érzékenyültem. Bár az egész történeten keresztül úgy lett ábrázolva, mint egy olyan kutya, amely tud kommunikálni a gazdijával.

A borító szintén követi az előző sorozat stílusát, melyen egy nő arcának egy része van lefényképezve. Nekem nagyon tetszik.

Az előbb felsorolt „nem tetszik” pontokon kívül tetszett, és aki szerette a Milliárdosfeleségek sorozatot, annak biztos, ez is tetszeni fog.

Jennifer Crusie - Fogadj rám

"Gondolkoztál már azon, hogy mi következik a 'boldogan élnek míg meg nem halnak' után? - kérdezte Min. - Miután véget ért az esküvő, mindenki hazament, és a párocska kibontotta az összes aranykoronás monogrammal díszített ajándékot? Mert a mesék ezzel érnek véget. A sok próba, udvarlás és trauma végeztével. Onnantól fogva csak üldögélnek a kastélyban és fényesítgetik a sok nászajándékba kapott kenyérpirítót." 

Igazság szerint nem tudom, miért kezdtem el olvasni, mert az ismertetője egyáltalán nem tetszett, de valamiért letöltöttem, és egyáltalán nem bántam meg. Imádtam. Először kb. 3 évvel ezelőtt olvastam, de most, hogy újra elolvastam már jobban látom, hogy ez a regény nem szokványos. Persze, már akkor is észrevettem, hisz nem egy magas, nádszálvékony nőről szólt, hanem egy duci nőről, aki tisztában van testi adottságaival. De azt, hogy így is lehet szexi, azt Cal mellett tanulta meg. 

Azért is választottam a mai napra ezt a könyvet, mert eszembe jutott, amikor a koliban egy barátnőmnek meséltem erről a történetről. Kezdtem azzal, hogy felolvastam az ismertetőt, aztán rátértem arra, hogy Min nem vékony, próbál fogyókúrázni, leginkább az anyja miatt, de nem megy neki, mert mindig elcsábul. Erre a barátnőm felháborodott, hogy mi az, hogy egy regényben egy duci nő a főszereplő, ő biztos, nem olvasna ilyet. Természetesen, én visszaszóltam neki, hogy miért ne lehetne? A világon csak vékony nők élnek? Sőt, nekem pont azért tetszett annyira, mert nem egy szokványos karakter volt. Bár ehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy Minnek a személyisége is nagyon szimpatikus. A beszólásai haláliak és már magában az is vicces, hogy Elvis volt neki az eszményi, mármint a férfi, nem a macskája, akit szintén így nevezett el.

Cal avagy Dög pedig tökéletes társ Min számára. Elbűvölte a nő és utána már nem tudott szabadulni a varázsától. Emilióhoz én is szívesen betérnék, ha létezne, mert az olvasottak alapján is megkívántam a csirke marsaláját.

A mellékszereplők közül a kedvencem Bonni és Roger páros volt, ők elmerültek a saját kis álomvilágukba és nem tettek semmit azért, hogy főhőseink ne találjanak egymásra.

Min másik barátnője, Lisa meg akarja védeni Caltól, mert nőcsábásznak tartja és még Cynthiától is tanácsot kér az őrült pszihológustól, aki Cal volt barátnője. Cyn a tipikus exbarátnő, aki nem képes túllépni a múlton, és azt hiszi, volt kedvesének megjön az esze és újra együtt lesznek, összeházasodnak és sok-sok gyereket szülhet. Csak nem számított Minre, aki a káoszelmélet szerint, amit Tony emleget mindig - egy attraktor, és Calt mindig kibillenti az egyensúlyból, így a szerelem kiszámíthatatlan, vagyis nem lehet kísérletezni vele.

A fogadásos részek pedig abszolút kedvencek, Min minden helyzetben fel tudta találni magát és vicces szituációk alakultak ki.

A cselekménye pörgős, itt is vannak féltékeny exek, akik meg akarják akadályozni, Min és Cal szerelme kiteljesedjen és vissza akarják szerezni "szerelmüket".

A borító az nagyon tetszik, hisz Minnek egyik védjegye az extravagáns cipellő és még Calnak fétise lett a női cipő. A színek passzolnak, hisz a fehérhez minden illik. Most viszont, ahogy elnézegetem a borítót: Minnek ugyebár mindig olyan cipői voltak, amelyeken van valami kis dísz, ahogy a képen is látható. Itt a cipő jelképezheti Mint, míg a dísz Calt és a felhő, pedig szerelmük magasságát. De persze lehet, hogy ez a háttér jutott legelőször az írónő eszébe, sőt valószínű, csak már a sok elmélet és pszichológia a fejembe szállt. :)

Végül szeretném elmondani, hogy ez a regény tényleg szórakoztató, az írónő humora az egész történetet jobbá tette, és nem szabad megijedni, ha egy főszereplő valósághoz hűen van ábrázolva.