Jane Austen – Büszkeség és balítélet
„Mondhatom, nincs nagyobb
gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha
majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.”
Ez a könyv alapjában rendítette meg a világomat, ezért is
kezdem ezzel a művel. Nem ez volt az első könyv, amit olvastam, de ez volt az,
ami miatt rendszeressé, már-már létformává vált számomra az olvasás.
Az írónő, Jane Austen a 18-19.században élt és ennek a
korszaknak az általa ismert társadalmáról írt romantikus regényeiben. Életéről
film is készült Jane Austen magánélete címmel, mely jól bemutatja az írónőt és
családját. (Nagyon szívszorító, már kétszer láttam és mindig sírtam rajta). A
film a Büszkeség és balítélet című könyvére épül, melynek két főszereplője
Elisabeth Bennet és Mr. Darcy kapcsolatát, szerelmét mutatja be.
Nekem ez a regény volt a legelső, amit nem tudtam letenni és
két napon belül el is olvastam. Lizzy elbűvölő hősnő, aki imádja a családját, jókedvű,
játékos természetű és gyors észjárású lány.
A cselekmény nem toporog egy helyben, folyamatosan történik
valami, ami felkelti az olvasó kíváncsiságát. Több helyen játszódik, melyek
bemutatása sem unalmas (hisz aki szeret olvasni, az biztos találkozott már olyan
könyvvel, melyben a leíró részek kész kínszenvedés).
A cím jól összefoglalja a regény mondanivalóját. Mindenkinek
van büszkesége, csak nem mindegy, hogy ez a tulajdonság milyen mértékben
jelenik meg az adott személyben. Ha túlteng valakiben, akkor elszalaszthat
olyan lehetőségeket, pillanatokat, melyek akár egyszeriek és
megismételhetetlenek is lehetnek.
Mr. Darcy bár a regény elején gőgös és beképzelt, az idő
múlásával levetkőzi ezeket a tulajdonságokat és a büszkeségét félre téve
próbálja hősnőnket meghódítani. Aki olvassa a regényt, egyből szerelmes lesz
Mr. Darcyba, hisz ő nem az a virágot küldök és bízom a legjobbakban típus,
hanem amikor felismeri vonzalmát és szerelmét, egyből a tettek mezejére lép és cselekedeteivel,
segítőkészségével próbálja meghódítani kedvesét.
„Ennél nagyobb baj
nem is érhetne. Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk!"
Az érzelmeink felett nem dönthetünk, nem utálhatjuk azt,
akit szeretünk, és nem szerethetjük azt, akit utálunk. Lizzy megpróbálta utálni
Mr. Darcyt a viselkedése, tulajdonságai és szavai miatt, de a vonzalom és az
érzések közbe szóltak. Végül a sok kellemetlen szituációt, érzéseket és
személyeket legyűrve elérik együtt a boldogságukat.
Szerintem ez a mű tökéletesen bemutatja, hogy ha valamit el
akarunk érni, akkor azért tenni kell, tűrni kell a kudarcokat, le kell győzni
az akadályokat és a cél érdekében mindent meg kell tenni.
A regényből film is készült Jennifer Ehle és Colin Firth főszereplésében. (Bár én nem szeretek könyvadaptációkat megnézni és ezt sem láttam, de ha valakinek nincs kedve olvasni vagy nem szeret, de érdekli ez a regény, mert hallotta közeli ismerősétől,vagy csak szimplán érdekli, akkor érdemes megnézni. Viszont inkább először a könyvet ajánlom és utána a filmet, sokkal szórakoztatóbb!! :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése