Lauren Morrill - Vakrandi a végzettel

"Ne üldögélj tovább egy pillanatig se, egy ábrándot kergetve, amire talán sosem találsz rá, mert lehet, hogy nem is létezik. "

Egy újabb LOL-os könyv, ami tetszett. Ugye Kelly Oram - Cinder és Ella című könyve után keresgéltem még ilyen jellegű könyveket, és megtaláltam Miranda Keneally - Kivédhetetlen szerelem könyvét, ami nem volt túl jó választás számomra, viszont most úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom ezzel, mert a címe nagyon megtetszett és miután a fülszöveget is elolvastam, nem fért kétség hozzá, hogy elolvasom.

A történet főhősnőnk, Julia* szemszögéből íródott, aki Shakespeare rajongó, stréber (nem hiába szólítja Stréberkének Jason), Mark az MVI-je (Meg Van Írva), Phoebe a legjobb barátnője és úgy döntött, hogy elmegy egy londoni kirándulásra Phoebe nélkül.

Londonban Jason lesz a párja, aki kiugrasztja Juliát a "sötét könyvtárból" és már legelső este elviszi bulizni. Ott megismerkedik egy Chris nevű sráccal, akire nem is emlékszik, annyira taccsra vágta magát. De ezzel a sráccal folyamatosak az sms-ezések a mű egészén. Jason felajánlja azt a lehetőséget, hogy segít becserkészni Christ, ha megírja a házi feladatait. Juliának mivel nincs ilyen tapasztalata, ezért elfogadja ezt a lehetőséget.

Ezzel az egyességgel kettejük kapcsolata meg lett alapozva. Jason nagyon bohókás srác, aki mindig kitűnik, minden lányt el tud bűvölni, nem hisz a szerelemben, de sok romantikus dolgot tesz az utazás alatt. Kedvenc pillanataim közé tartozik, amikor énekelt Juliának, táncoltak és együtt aludtak.


(Nekem fura volt, hogy Londonban voltak egy teljesen más földrészen, városban és elengedte őket a tanár, had mászkáljanak, a metrót is teljes nyugalomban használták, nem féltek, hogy eltévednek. Én biztos nem mertem volna egyedül használni.)

A szálak kicsit összekuszálódtak a végére, és olyan talányok derültek ki, amiről nem is gondoltam volna, hogy azok talányok. Például hogy ki az a Chris? Én azon teljesen meglepődtem. Jó, persze, amikor már találkoztak, de nem ismerték fel a levelező partnerüket, akkor már leesett a tantusz, de előtte nem, és szerintem nem is voltak arra utaló jelek.

 A vége vitte a prímet, viszont én már megint hiányoltam azt, hogy egy kicsit túl vigye a történetet, például egy hónap múlva mi történt. A suliban hogy fogadták őket, mit szóltak a többiek. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen, hogy szeretem a harmóniát minél jobban kiélvezni.

Tetszett benne az, hogy tényleg jártak helyeken, megnevezték, hol vannak és nem csak utca neveket írt le az író nő, az még plusz, hogy mesélt is róla, bemutatta azokat. Mivel én már jártam nagyrészt azokon a helyeken, ezért visszagondoltam, hogy ott mit csináltam, arra milyen boltokban jártam, erre mit néztem meg. Nagyon jó érzés volt visszaemlékezni.

Tulajdonképpen ez a regény Juliának a szerelemre találását, de mindenek előtt azt mutatja be, hogy nincs olyan, hogy tökéletes. Hisz a szüleik házassága sem volt vitamentes, ahogy jobban visszaemlékezik, és az anyukája is meg tudja találni újra a szerelmet. Mark sem az a kedves, jólelkű srác, akinek elképzelte, mint ahogy Jason sem az a felfuvalkodott hólyag. Rá kell jönnie, hogy az ábrándjai jók, de nem jelenti azt, hogy igazak is. Ki kell lépni a burokból és le kell dobnia magáról a naivitás köpenyét egy kis időre, amíg meglátja a valóság egy darabját.

A címet nem igazán értem, hogy a randi kire utal, mert ha Chrisre, akkor nagy irónia lapul meg benne, viszont kétlem, hogy rá értené. Minden bizonnyal Jasonre érti, viszont miért lenne vakrandi? Mert nem tudja, hogy minden együtt töltött idő, akár randi is lehetne? Vagy az utazást érti a végzeten, hisz elmegy az ismeretlenbe, ez már jelképezi a vakságot, míg a végzet a körülötte és a vele megtörténő dolgok. Vagy talán ez jutott legelőször az írónő eszébe.

 A borító nekem nem tetszik, túl csapongó és a képen lévő srác haja nem is vörös, mint Jasoné. Ugye mint már említettem korábbi LOL-os könyveknél, az írónő neve, mintha oda lenne dobva. Nekem teljesen rendszertelennek tűnik, ami viszont megegyezik Jason szemléletével, a szabályszegéssel kapcsolatosan.

A cím betűtípusa és színe gagyi, nekem jobban tetszene egyszínűen és vastagabb betűtípussal.

Viszont még mindig jobban tetszik, mint az eredeti.

Ez egyáltalán nem jön át nekem, hisz csak jobban meg kell nézni és látszik, hogy a képen szereplők nem16 évesek, és Julia a regényben nem vett fel vörös kisruhát, és úgy tűnt,mintha nem is akarna olyat felvenni. Ez a szivárványos háttér végképp nem tetszik.

Na, mindegy, az a lényeg, hogy a magyar sokkal jobb, de lehetne jobb is, viszont ízlések és pofonok.

Nekem nagyon tetszett a történet, biztos, hogy el fogom még olvasni később is.

Kellemes olvasást!









 *Juliát azért írom rövid u-val, mert a könyvben is így van írva.

Miranda Kenneally - Kivédhetetlen Szerelem

Mivel annyira tetszett Kelly Oram Cinder és Ella című regénye, ezért próbáltam keresni egy hasonlót. Keresgéltem a LOL-os regények között és meg akadt a szemem a Kivédhetetlen szerelmen. Na, már most mielőtt elkezdeném leírni, hogy mit gondolok erről, tisztáznunk kell, hogy már húsz éves vagyok, nem vagyok már oda a tipikus amcsi sztorikért. Sajnos ebben voltak olyan tényezők, amelyek arra emlékeztettek, hogy miért is nem szeretem már.

Tehát röviden a sztori, van egy lány, aki imádja az amerikai focit, a sulija csapatának a kapitánya, és azért küzd, hogy az alabamai egyetemi csapatba ösztöndíjat kapjon. Az édesanyja, bátyja támogatja, míg édesapja próbálja megakadályozni. A csapata elfogadja őt kapitánynak, míg az egyetemi csapat csak egy szép arcnak. És ha mindez nem lenne elég, jön Ty, aki teljesen megzavarja a hormonjait. De ott van neki a legjobb barátja Henry. Kit válasszon?

Ez egy kicsit elnagyolt leírás, de arra pont elég, hogy elmondjam, miért nem tetszett nekem. Először inkább abbahagytam volna, de aztán „teljesen véletlenül” megtudtam, hogy mi lesz a vége és kíváncsi lettem. 

Én tényleg azt hittem, hogy Ty imádnivaló és az a tipikus „nyálamat csorgatom, annyira jó pasi”, de rá kellett jönnöm, hogy ebben a sztoriban ez Henry, de ő sem volt a helyzet magaslatán. De visszatérve Ty-ra, túlságosan be volt parázva, irányítani akarta Woods-ot és az a pasi, aki ráakaszkodott a lányra, és azt éreztette vele, hogy ő az egyetlen támasza a múltja miatt.

Henry ő meg teljesen érthetetlen. Még most sem vagyok biztos abban, hogy skizofrén, vagy csak szimplán bamba. Szereti, de mégsem? Most akkor, hogy van? Volt lehetősége, hogy visszahódítsa Woods-ot, de inkább hagyta a fenébe, mert nem akarta, hogy megváltozzon a kapcsolatuk, aztán meg minden az ellentétére változott, mert került őt. Ezt egyáltalán nem értettem. Összehozza Ty-al, aztán megharagszik rá, mert összejött vele. (Ha valaki ezt érti, légyszi magyarázza el!!)

De ne hagyjuk ki ebből Woods-ot sem, hisz ő sem a legjobb főszereplő számomra. Azzal nem volt semmi baj, hogy nem vette észre, hogy Henry szerelmes belé, de az már tipikus amcsi sztori, hogy összejön Ty-al, majd 10 perc múlva odaadja neki a szüzességét. Lehet, hogy én vagyok prűd, de azért ez túlzás volt szerintem. Aztán nekem az sem tetszett, hogy az apukáját annyiszor elutasította, hisz csak védeni akarta őt, és bár nem akarta, hogy a lánya focizzon, de próbált valami más közös programot találni a lányával. Ott tette fel az i-re a pontot, amikor az apja megkérdezte tőle, hogy nem mennek-e autósmoziba, mire a lány rávágta, hogy nem. Kérdezte az apukája, hogy már nem szereti, mire rávágta, hogy imádja, csak nem vele. Ugye most is elgondolkoztam volna, hogy mit tettem volna a lány helyében, viszont ezt én, HA így mondtam is volna apának, biztos, hogy abban a percben meg is bántam volna. Én is csinálok őrültségeket, de ilyenre nem lennék képes. 

Cinder és Ella után hatalmas csalódás volt, de ebben valószínűleg az is közre játszik, hogy már nem 16 éves vagyok, amikor minden ilyesmi tetszett volna.

 A borító egész jó lenne, ha minden szempontból egyezne a történet főszereplőjével. Woods tipikus fiús lány, aki focizik és nem hiszem, hogy műkörmöt csináltatna magának. A cím az most nagyon tetszik, viszont az író nevével még mindig gondjaim vannak (mint ahogy az előző bejegyzésemben is megjegyeztem), mert olyan, mintha csak oda lenne dobva. 

Az angol verzió most is jobban tetszik:

Bár ez nem az a tipikus LOL-os könyv ezzel, de szerintem sokkal reálisabb, nekem sokkal jobban tetszik, viszont egy 14-16 évesnek valószínű, hogy a magyar verzió tetszik jobban.

Mindenesetre délutáni elfoglaltságnak jó volt!

Kelly Oram - Cinder és Ella

Végzet! Ez a szó jutott eszembe először, amikor rátaláltam erre a könyvre, a vonaton ülve, és olvasni kezdtem ahelyett, hogy Anthony  Giddens Szociológia című könyvét olvastam volna. Mivel már teljesen le voltam amortizálódva a sok tanulástól és utazástól, nagyon örültem, hogy megismerkedtem ezzel a regénnyel. Mivel Kelly Oramtól már olvastam a Szívzűrterápia strébereknek című regényét, és az nagyon tetszett, ezért nagyon reméltem, hogy ez is fog.

Először féltem attól, hogy olyan lesz, mint Marni Bates Rocksztárt kaptam karácsonyra című könyve. Jó volt, de abból elég volt egy. Szerencsére, amíg olvastam eszembe sem jutott ez az asszociáció. 

Ella története szomorú és hihetetlen volt, és az akaratereje, kitartása csodálatraméltó. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy én vajon ebben a helyzetben mit tettem volna. És sajnos rá kellett jönnöm, hogy én hamarabb feladtam, és nem bírtam volna, hogy Ana így megalázzon, vagy hogy mindenki úgy tekintsen rám, mint egy értelmi fogyatékosra, holott csak a bőre sérült meg. 

Mivel én sokszor nagyon sértődékeny és makacs tudok lenni, ezért nem hiszem, hogy ennyire megbocsátó tudtam volna lenni mindenkivel szemben. A legmaradandóbb eset az volt, amikor Ella apja azt mondta, hogy a legjobban az édesanyja zöld chilis enchiladája hiányzott, mire jött egy kínos szünet, amíg leesett mindenkinek, hogy mit is mondott az apja. Aztán mielőtt Ella kiment volna a szobából elgondolkozott, hogy miért ne kezdeményezhetne ő, és bocsátana meg? Ezért felajánlotta, hogy elkészíti nekik ezt az ételt. Ekkor tényleg úgy éreztem, hogy én ezt nem tudtam volna megtenni. 

Cinder vagyis Brian számomra nem volt az az igazi pasi, aki a tökéletes főszereplő, de nem panaszkodtam, hisz az írónő olyan jól megteremtette nekünk, hogy el tudtam tekinteni attól, hogy ki az én zsánerem. Az nagyon idegesített benne, hogy az elején behódolt az apja, az ügynökök és mindenki akaratának. A legrosszabb mégis az volt, hogy Kaylee is meg tudta zsarolni.

Cinder és Ella titkos beszélgetése, hogy nem tudták egymásról pontosan, hogy kicsodák, az nagyon tetszett, főleg azért, mert mindig volt bennem egy várakozás, hogy vajon hogyan fog kiderülni a személyazonosságuk. 

A legmeglepőbb az volt, ahogy Ellával viselkedtek az iskolában, amikor a sajtó egy idegesítő, zaklató rajongónak festette le(hogy meg tudd miért, olvasd el a könyvet, nem fogod megbánni ;)). Az iskolatársai undorítóan viselkedtek, és kikészítették az idegeit. Végül odamenekült, ahova soha nem akart kerülni. Elzárták egy olyan helyre, ahova nem jutott be semmi a külvilágból, és ki sem jutott semmi. De ez volt az a hely, ahol minden rendbe jött. Az édesapjával való kapcsolata, és a mentális problémája is.

Cinder és Ella kapcsolata számomra pont olyan volt, amilyenre én is vágyok. Már mint a személyes találkozó előtti kapcsolatukra értve. Ők 3 évig ismerkedtek és legjobb barátokká váltak és nem az volt, hogy jött a fiú "Hű, de jól nézel ki, bébi. Járunk?", hanem tényleg megismerkedtek, és a barátságuk kibírt nehéz időszakokat is, és így forrt ki a szerelmük.

Végül, mint minden „tündérmesében” itt is rendbe jött főhőseink kapcsolata. Bár ez a történet nem nevezhető éppen probléma(/akadály)mentesnek, és könnyűnek, amit akkor olvasunk, ha egy kis nyugodalmat szeretnénk, mégis egyszerűen imádnivaló volt. És most megmagyaráznám, hogy miért nem volt nekem könnyű olvasmány. Tényleg ki tudtam kapcsolódni, de nekem rengetegszer volt az az érzésem, amit már korábbi bejegyzéseimben írtam, hogy összeszorul a gyomrom, hevesebben ver a szívem és melegem lesz. Sokszor úgy éreztem, hogy „ez nem ér, nem ezt érdemli ez a szegény lány”. De mégis a legjobb, hogy Brian elfogadta Ellát a hegeivel, mentális és fizikai sérüléseivel együtt, és ebből látszott az, hogy mi is az az igaz szerelem

 A borító tetszik, láttam már jobbat is, de ez a tipikus LOL-os borító. Az üvegcipő az nagyon tetszik és egy kontrasztot alkot a cselekménnyel. A mobil az egyértelműen a beszélgetésükre utal, viszont most jön az, ami nem tetszik a borítón.

A cím szerintem borzalmas, nem tetszik a betűtípus, a második sornak az árnyékolása, nem is értem, hogy az miért kellett oda. Az írónő neve pedig szerintem megérdemelte volna, hogy egy kicsivel nagyobb betűvel legyen és ne csak oldalra legyen "dobva." Nekem jobban tetszik az angol változat:

Én eddig nem voltam valami jó véleménnyel a LOL-os könyvekről, de ez a regény teljesen megváltoztatta. Ha esetleg valaki szintén rossz véleménnyel lenne ezekről a könyvekről, akkor előszeretettel ajánlom neki Cinder és Ella történetét.

Jó olvasást!