Sarah Maclean - A csábítás kilenc szabálya

Ez a regény azért tetszett nagyon, mert a témája az, amiről szinte minden nő álmodik. Egy „tökéletes” férfinak megtetszik egy átlagos nő. De nem csak pusztán átlagos a főhősnőnk, hanem már vénkisasszony, aki a bálokon mindig is petrezselymet árult, ezért soha nem is hitte, hogy ő még valaha férjet fog fogni magának.

Persze, ez a téma nagyon izgalmas számomra, de nagyon unalmas lehet a cselekménye. Viszont Sarah Maclean egy nagyszerű csavarral indított már a regény elején, amit végig vitt a mű egészén. Hiszen Callie egy listát ír magának, amit meg szeretne csinálni. Persze ez a lista nem olyan pontokat tartalmaz, amit egy vénkisasszony tenne, mint kétszer olvasni el az aznapi lapokat vagy levelet írni egész nap, hanem olyan pontokat fogalmazott meg, amelyek akár a jó hírét is tönkre tehetik.

 Voltak olyan feladatok, amelyekről azt gondoltam, hogy ezek sec-perc alatt meglesz, hisz kártyázni otthon is tud, elő vesz egy pakli kártyát, és eljátszadozik vele néhány órán keresztül. Vagy meg akar tanulni vívni? Kérje meg a bátyját, hogy tanítsa meg, vagy hogy fokozzuk az izgalmakat, majd Ralston megtanítja. De ezek a pontok sem voltak olyan egyszerűek, ahogy én azt gondoltam. Ugyanis hősnőnk igaz vívó klubba és szerencse barlangba akarta ezeket az élvezeteket megtapasztalni. 

Szerencsére sokszor volt segítségére Ralston márki, aki a legkívánatosabb férfi volt a szezonban. De hogy hogyan találkoztak hőseink? Egyik kedvenc részem, amikor Callie az éjszaka kellős közepén megy el Ralstonhoz, hogy megkérje, csókolja meg. Ehhez hatalmas bátorság kell, én legalábbis nem hiszem, hogy meg tudnám azt tenni, hogy fogom magam és elmegyek az egyik legmenőbb sráchoz a suliból, hogy megkérjem, „Légyszi csókolj meg, mert még soha nem tapasztaltam ezt a csodás érzést”. Alapból ma már hülyének néznének, meg egyből elküldene. Természetesen ez itt nem így történt.

Ha olvasok egy regényt, akkor a vége felé, amikor van egy bonyodalom, mindig várom azt a katartikus érzést, amitől hevesebben ver a szívem, melegem lesz, és teljesen át tudom élni az eseményeket. Sajnos ezt az érzést nem sokszor tapasztalom, de szerencsére itt sikerült megteremteni ezt a hangulatot. Imádtam ezt a részt. Az a tipikus „X,ez most komoly? Tényleg ezt tetted?” a főhős nem válaszol semmit megteremtve ezzel a stresszes atmoszférát és szinte hallani, ahogy a hősnőnknek összetörik a szíve; „Hogy tehetted ezt velem? Tehát ezért voltál annyira kedves. Hogyan is gondolhattam, hogy pont engem, egy vénkisasszonyt fog viszont szeretni egy ilyen férfi. Ne érj hozzám! Nem bírok rád nézni! Soha többé nem akarlak látni!” És a férfi még mindig nem tud megszólalni, mit mondani. Sajnos nekem nincs hozzá tehetségem, hogy megteremtsek egy ilyen szituációt, de ha elolvasod a regényt, biztos, hogy te is átéled ezt a ritka pillanatot.

 A borító nekem nagyon tetszik, egyből lehet tudni, hogy történelmi-romantikus regényről van szó, és bár a barna az a tipikus "öreg, ős" színt idézi, egyáltalán nem a rossz értelemben jelenik meg. Úgy gondolom, hogy azért, mert a cím betűtípusa modern, és a hullámos vonal is kacérnak hat, főleg a kis indákkal. Az írónő nevének betűtípusa pedig ellensúlyozza a cím cserfességét. A képen látható nő is az érzékiséget hangsúlyozza természetesen visszafogottan,de jól érzékelhető a finom erotika.

Összességében nekem nagyon tetszett, és már alig várom, hogy a következő részét olvassam!