Sherry Gammon - Szerethetetlen

"Egy menedék kellett neki a vihar elől, egy hely, ahol biztonságban érezheti magát, és valaki, aki megnyugtathatja, hogy senki sem szerethetetlen."

Ennek a könyvnek a borítójával már régóta szemezgetek, de eddig akárhányszor elolvastam a fülszöveget, soha nem nyerte el a tetszésemet, viszont most valamiért úgy éreztem, hogy el kell olvasnom. 

IMÁDTAM. Nem tudom, miért, de vonzódom az olyan könyvekhez, melyben a fiúnak meg kell védenie a lányt. Az tetszett a legjobban, hogy itt nem csak ízelítőt kaptunk főhőseink kapcsolatából, hanem tekintélyes belátást is. Általában egy romantikus regény alapkoncepciója: lány és fiú megismerkedik valamilyen formában, majd elindul egy huzavona, hogy miért nem jár(hat)nak, és a végén összejönnek. Aztán vége, pedig engem mindig érdekel, hogy mi történik ezután? Jó persze, valahol van epilógus, de az légyfing. Itt pedig már kb. a regény közepén összejönnek és így kinyílik nekünk egy ablak.

Seth az a srác, aki a suliban mindig is menő volt és így a beilleszkedése is könnyen ment. Míg Maggie inkább a hierarchia alján van, mert szegényes a ruházata és próbálja a külvilágot kizárni, falat emelt maga köré. Ez azért volt, mert az anyukája alkoholista, folyamatosan ki van ütve, ha éppen nincs, akkor Maggiet átkozza.

Az alaptörténet az annyi lenne, hogy Seth egy MET-es ügynök, aki visszamegy a suliba, hogy információkat gyűjtsön a helyi drogdílerekről. Először a menőkkel kell összehaverkodnia, azok hátha beavatják őt is. De mivel ez nem vezet sehova, ezért Booker úgy dönt, hogy barátkozzon össze Maggievel. A lány külseje megegyezik egy drogfogyasztóéval, mivel Maggie az éhséggel küzd mindennap. Seth hiába mondja, hogy biztos nem drogozik a lány, Brooker nem foglalkozik vele. 

Sethnek nehéz feladata van, hisz tetszik neki a lány és mivel Maggie próbál neki ellenállni, ezért nem tudja, hogyan tudna közelebb kerülni hozzá. Ezek után jönnek a bonyodalmak, amelyek az átlagos gimis történetet elviszik egy hátborzongató, gyilkosokkal teli történetbe, ahol főszereplőink élete veszélyben van.

"Soha nem vagy túl öreg egy kisujj-eskühöz."

 

Ez a regény olyan szempontból is meglepetés volt nekem, hogy kiszámíthatatlan volt. Tehát, ugye Maggie nehézsorsú gyerek, akinek az anyja alkoholista, de ő szereti, és már az alapból egy hatalmas trauma, hogy az anyukája nap, mint nap azzal szembesíti, hogy nem szereti őt. Ezenkívűl kórházba kerül, szóval most már nem csak azért kell aggódnia, hogy leissza magát és önkívületi állapotban valami butaságot csinál, hanem az életéért is aggódik. De ehhez még hozzácsapódnak a levelek, amiket az anyuka írt egyetlen lányának, ahol többször is leírja, hogy szereti, és szeretne megváltozni. Ez egy kicsi enyhülést hoz, de ezután még nagyobb a puffanás. Nem elég, hogy Sam, Booker nagypapája „miatta” hal meg, ezért még Booker felelősségre is vonja, de nemsokára a saját édesanyját is elveszíti anélkül, hogy kimondta volna a bűvös szót. Azt a szót, amire minden gyermek – legyen 2 vagy 22 éves - vágyik, hogy SZERETLEK, ehelyett az utolsó mondata a lányához „A vodkát szeretem! Most hozz egy italt vagy menj el”.

Ami egy kicsit abszurd (jó, ez most fura, mert elég sok dolog van, ami abszurd ebben a történetben) az, hogy Maggie kettőt hapcizott és egyből megbetegedett. Ezt már nagyon sokszor olvastam különböző regényekben és valahogy mindig annyira „na, hogy jelezzük az olvasó felé, hogy ez a valaki meg fog betegedni, meghapciztatjuk (van egyáltalán ilyen szó?)”. Tegnap előtt négyszer is hapciztam és a betegség még a közelemben sem járt (Hál’ Istennek).

Na, jó, a negatív kritika eléggé silány lett, de muszáj volt megemlítenem, mert nagyon szúrta a szemem.

 Mint már fentebb említettem már többször neki akartam kezdeni a könyvnek a borítója miatt, de a fülszöveg elriasztott. Viszont most így visszaolvasva egy kicsit nem értek egyet vele. Én úgy gondoltam, hogy a lány, aki a hintán ül, teljesen elveszett, a suliban kigúnyolják, csúnyán bánnak vele, mintha "leprás" lenne. De itt erről szó sincs. Vannak felszínes barátai, persze nem olyanok, akikkel mindent meg tudna beszélni, de annyira nem elveszett és ha jobban igyekezik, akkor tudott volna barátokat szerezni. Mert nyitott volt valamilyen szinten, hisz segített a többieknek.

Viszont az a kétségbeesés és reménytelenség, amit a borító tükröz, az sokszor megjelent a regényben. És most jobban megnézve a ruhának a vörös színe mégis csak azt jelképezi számomra, hogy a lányban van egy rejtett tulajdonság, amit nem akar, hogy  felszínre kerüljön. 

 A szenvedély... az élet, lehetőségek, jobb sors, barátságok, szerelem iránt!

"Valaki szeretett. Én, a szerethetetlen senki mégiscsak szerethető voltam."