Tényleg ciki olvasni?

 Amikor általános iskolás voltam, utáltam olvasni, akik körülöttem voltak, mindenki utált olvasni. Ezért arra gondoltam, hogy bár régebben voltak, akik szívesen töltötték idejüket egy könyv mellett, de biztos nem azért, mert annyira szerették is volna, legalábbis többségük. De hiszen már van televízió, számítógép, internet, ami sokkal érdekesebb, akkor miért tölteném a kevéske szabadidőmet könyvekkel? Nem látok eleget az iskolában? Ezeken a gondolatokon nehéz is volt túl lépnem. Hisz amikor gimnáziumba kerültem ott is mindenki utált olvasni. Így engem se érdekelt, be akartam illeszkedni, meg amúgy is unalmasak voltak a kötelezők az általános iskolában. Akkor miért változtatnának a gimiben ezen a jó szokáson? Nem, valóban nem változtattak a könyveken, de én változtam. 

Tényleg ciki olvasni? Mi lesz, ha elmondom a barátaimnak, hogy nekem tetszett az Antigoné? Már így is én vagyok az egyedüli, aki tényleg el is olvassa a teljes könyvet, és nem csak a rövidített változatot. Biztos puncsosnak, nyalisnak fognak hívni, és ott kötnek majd belém, ahol csak tudnak. De tényleg ez történik? Ha valaki egy kicsit is más, már kiközösítik? De miért különböznek azok, akik olvasnak, a többiektől? Miért lenne az más, ha valaki olvas? 

Sokáig azt hittem, hogy egyedül én rajongok a könyvekért. De aztán, ahogy kezdtem megnyílni a világnak, az szintén nyitott felém, és rájöttem, hogy ez mind nem számít. Mi van akkor, ha a barátnőm inkább kocsmába és bulizni megy, míg én egy csendes sarokba és könyvet olvasok? Semmi. Mi van akkor, ha ő egy fél óra alatt elolvassa a kötelezőt, míg én „szenvedek” vele egy délutánt vagy még többet? Semmi. Rájöttem arra, hogy a körülöttem lévőkből sokan megszokták a hobbim, és egyáltalán nem tartották furának, amitől én annyira tartottam. Nem szabad szégyelni azt, amit szeretsz. Hisz amit szeretsz, az hozzád tartozik, az te vagy. Ne tagadd meg önmagad. Vállald büszkén, hisz nem te vagy az egyedüli, akinek az a hobbija.

Mindig amikor másik iskolába felvételiztem, egyre nagyobb és nagyobb városokba mentem, ahol mindig szembesültem a változásokkal. Hisz már találkoztam olyanokkal, akik a buszra várva vagy a piros lámpánál esetleg sorba állva egy-egy könyvvel a kezükben töltötték az idejüket. Így már én is bátrabban vettem elő a saját példányomat, és ha hazamentem büszkén tartottam a kezemben.

Viszont mindennek meg van a maga ideje. Amikor sétálsz, akkor az útra figyelj, ha pedig olvasol, akkor merülj el benne. Ne kockáztass egyetlen pillanatot sem, ami kibillentene téged, hisz nem élhetsz át valamit kétszer, mert a következő találkozások, érintkezések már ismerősökként fognak köszönteni, ami nem jelenti azt, hogy az elkövetkezendőkben nem fogod annyira élvezni, sőt. A pillanatokat, amiket magadnak szerzel ne csak túl, hanem át és bele is éld.